IDŐKALANDOK

sorozat


A regénysorozat három könyvből áll.


(A könyvek munkaközi anyagok, "Béta-verzió" állapotban vannak, a teljes kidolgozásuk folyamatban van!)

 


 

PROMONTOR

 

Füredi László 28 éves szabadúszó újságíró furcsa örökségre tesz szert a budafoki ház részeként. Elhunyt nagybátyja emlékiratait kell sajtó alá rendeznie, de a visszaemlékezések egy része hiányzik, néhány év a naplóból elveszett az évek során. Az idő viszont szorít, a határidő szűkös, a könyvnek még az évben meg kell jelenni. 1993 novemberét írjuk, a munkához barátja segítségét is igénybe veszi. Visszaemlékezni olyan dolgokra, amikor még nem is éltek, nem egyszerű. Egy véletlen esemény folytán azonban egyszercsak ötven évvel korábban találják magukat, az akkori Budapesten. Így saját tapasztalatok alapján befejezhető a könyv, és mint kiderül, két hét plusz időt is kaptak az eredeti írások megtalálására. A kutatáshoz váratlan segítséget is kapnak egy 12 éves kislány személyében, valamit egy kis akadályt egy velük együtt utazott hajléktalan kerülgetésével. A fiúknak tehát be kell illeszkedniük a régi kor társadalmába, ugyanakkor vigyázniuk kell arra is, hogy le ne leplezzék magukat. Az események gyorsan zajlanak, de a végére minden visszatér a megszokott medrébe. Illetve majdnem minden...

 


 

HOMOKTÖVIS

 

Füredi Laci újra a múlton mereng. Természetesen most sem teljesen önszántából, egy kis hegyi faluban történnek olyan dolgok, amik babonás félelemmel töltik el az ott lakókat. Meg kell keresni az események eredetét, ehhez kéri a fiú segítségét barátja, Ivánka Béla, aki időközben a település polgármestere lett. A kutatáshoz most öt kislány jelenti a segítséget, meg néhány segítőkész helybeli, köztük régi ismerősök is. A történések gyökere messzire nyúlik, ötszáz év időtávlatában kell gondolkodni. A munkát nagyban nehezíti, hogy egy váratlanul előkerült fiatal nő érdekes összefüggések felderítésére is kényszeríti a fiúkat, miközben megismerhetik a környék múltját, sőt, még személyes kapcsolatok is kialakulni látszanak. A történet 1995-ben időnként meghökkentő módon kapcsolódik két évvel korábbi kalandjaikhoz, és sokszor egészen új megvilágításba helyez minden, addig már megoldottnak gondolt problémát. A meglepő végkifejletig azonban sok olyan esemény is bekövetkezik, amelyek nem csak őket, hanem az egész mit sem sejtő települést is váratlanul érik...

 


 

ERDŐMELLÉK

 

A történet hamarosan folytatódik!