VEKE-kirándulás 2002. július 28-án

2002. július 28-án tartotta a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) immáron "szokásos", éves, villamosos kirándulását. A program a Bosnyák téren kezdődött, innen a rákospataki hurok megtekintése után indult útnak a csapat. "Tettestársul" ezúttal a 3880-3885 UV-párost választottuk, amellyel többnyire olyan helyeket kerestünk fel, ahol tavaly nem jártunk. Képeim szolgáljanak ízelítőül azoknak, akik nem voltak ott az eseményen, és álljanak emlékül a résztvevőknek.
 

A rákospataki hurokban
 

Manapság ritkán jár
errefelé villamos

"Kisebb" porfelhőt kavarva
a Bosnyák téren

Örs vezér tere,
Kőbánya

A Határ út és Nagykőrösi út
sarkán a deltában

Mintha szóló UV (kár, hogy
nem Stuka) lenne...

Határ út-Gubacsi út, a
(már) 3-as végállomásánál

Deltázás a Mester utca és
Haller utca sarkán

Csoportkép a résztvevőkről
a Közvágóhídnál

Az Országház előtt,
a Kossuth Lajos téren

A Lánchídi aluljáró előtt
- ezúttal árvíz nélkül

Soroksári út, a Nemzeti
Színház szomszédságában

Még megvárjuk a forgalmi
2-es villamost,...

...majd visszaindulunk
a Haller utca felé

Újpest, István út
 

Káposztásmegyer felé,
a "metrópályán"

Káposztásmegyer, végállomás
a forgalmi 14-es kocsija mellől

Indulásra készen...
 

A "betonteknőben" visszafelé
is megálltunk

Árpád híd, a Margitszigeti
megálló hűlt helyén

Rövid pihenő az 1-es
villamos Bécsi úti végállomásán

Ez a "dozátorvágány" bejárata:
nem túl bizalomgerjesztő,...

...de villamosunk nekiindul,...
 

...hogy maga alá gyűrje
a "nehéz" szakaszt

Háttérben a Hármashatárhegy
 

Magunk mögött hagyjuk
Óbudát...

Ez már a Frankel Leó út
és Török utca sarka,...

...ahonnan hamarosan a
Margit körútra érünk ki

Szépilona kocsiszín előtt
 

Valamivel "lejjebb", a
Budakeszi úton

Moszkva tér: műszaki
pihenőt tartunk...

...a tárolóvágányon
 

Ez már hegyi pálya:
az 59-es vonalán...

...a Vas Gereben utcai
megállóban

Farkasréti végállomás
 

Nyomkarima-kenő berendezés
a hurokvágány kijáratánál

Újból a Moszkva téren:
Tátrák és Mammutok

Népszínház utca-Nagykörút:
itt is volt Nemzeti Színház

Tavaly itt "kifelé" jöttünk...
 

...most "befelé" fordulunk...
 

...a Népszínház utcai
végállomásra

A 37-es Pongrác úti
felüljáróján...

...és annak végállomásán
Új Köztemetőnél

Megvárjuk a forgalmi
kocsi indulását, majd...

...behaladunk a volt
hurokvégállomás felé...

...egészen a vágány végi
bozótosig!

Mázsa téri végállomás
 

"Községi elemi népiskola":
már megint? :-)