Budapest a '70-es években 3/4

1973 közepére készült el a Füredi utca osztottpályás úttá való átépítése. A Vezér utca kereszteződésében azonban (és még más helyeken is) sokáig fekete lepel takarta el az új közlekedési rend jelzőtábláit a közlekedőknek nek kis fejtörést és bosszúságot okozva.
A táblák csak 1974 elején "kerültek napvilágra". Ekkor normalizálódott a közlekedés, és terelték át az addig a Fogarasi úton közlekedő 31-es buszokat végig a Füredi útra. Ezen, és az előző képen is látható az egyvágányú 64-es villamos végállomása.
Szintén nem kell kommentár a képhez. Vagy mégis? Jól látható, hogy az Árpád híd Duna feletti részei, bizony, keskenyebbek, mint ami a pilléreken elférne. És ez nem is véletlen: a híd tervezésekor 2x2 sáv + villamos méretű pillérek épültek. A Margitszigeten és a hídfők környékén el is készült a széles útpálya 1943-ig, amikoris a háború miatt leállították az építkezést. A Duna feletti hídrészek ekkor még teljesen hiányoztak, azokat csak az 1950. november 7-i átadás előtt, rohammunkával, és csökkentett keresztmetszettel építették meg. A kép felső részén a MÁV Vizafogó pályaudvarához vezető vágány kiágazása is látható még. Ez a vágány bonyolította le a vasúti tehrforgalmat 1950 és 1955 között, amíg az északi összekötő vasúti híd újjáépítése nem készült el.
Ezt a képet egy pár évvel előbbivel összehasonlítva, elsőre semmi különbséget nem látni. Azazhogy mégis: itt már a 33-as villamos nem Stuka, hanem két pótkocsit húzó, kéttengelyes motorkocsi. Az Óbudán időközben felépült lakótelep miatt nőtt meg a vonal forgalma annyira, hogy lényegesen több férőhelyet kellett biztosítani ezen a vonalon.
Itt a Váci út látható a Róbert Károly körút kereszteződésében. A szemből közelítő 55-ös villamos már ikerkocsis, tehát már épül a Újpest és Rákospalota közötti új felüljáró, az 55-ös csak Újpest, víztoronyig jár, ahol a visszafogás ideiglenes fejállomáson történt. Ez indokolta a pótkocsis üzem átmeneti szüneteltetését az építés ideje alatt.
Itt látható az előbb említett felüljáró átadása 1975-ben. A forgalombahelyezés után az 55-ös ismét két pótkocsis lett, és a régi végállomásig, a Juhos utcai hurokvágányig járt. Időközben azonban a Váci úton is elkezdődött a metró építése, ezért előbb a Lehel-piac mögötti Bulcsú utcába, majd pedig a Lehel utca-Dózsa György út-Váci út irányába terelték a 3-as, a 33-as és az 55-ös forgalmát, majd pedig, az építkezés előrehaladtával a 33-as meg is szűnt, a Váci úti villamosok végállomása pedig az Árpád hídhoz került.
A Kossuth Lajos utca forgalma 1972 vége felé. Még jár a villamos...
...remélhetőleg át is ért a hídon. 1973 nyarára az Erzsébet hídon elbontották a villamosvágányokat. A hídfőben, a Váci utcánál azonban még látható a megálló járdaszigete, amelynek felénk eső, hátsó végéből lépcső vezetett le a híd alatt kialakított parkolóba. Az Erszébet hídon megfigyelhetők az eredeti, egyedi tervezésű lámpák is, amelyek sajátos hangulatot adtak a hídnak. Kár, hogy ezeket hamarosan "egyen-kandeláberekre" cserélték...
Ez itt a Nagyvárad tér az aluljáró építése közben. A bal oldalon, alul, az útpálya és a villamossínek a régi autóbusz-végállomás helyén kerülik ki a munkagödröt. A háttérben pedig még épül a SOTE tömbje. Érdemes megfigyelni, hogy a 24-es villamos felső vezetékét a vágányok között elhelyezett, kétkarú oszlopok tartják, bár az egész útpálya egybefüggően aszfaltozott. Ez egyedülálló volt, hiszen ilyen középoszlopokat csak "zárt", a forgalomtól teljesen elválasztott villamospályákon alkalmaztak.
Körülbelül ugyanonnan, körülbelül ugyanakkor, mint az előző kép, csak most az Üllői útra nézünk. A régi körforgalomból már alig sejthető valami, a villamosvágányok itt is ideiglenesen, bár a kép jobb szélén éppen csak látható végállomás még minden ízében a BLVV-BSzKRt korszakot idézi. Az út alatt azonban már szerkezetkész a metró alagútja, amelyben az ideiglenes végállomás 1976. végén megkezdte működését.
Vissza a főlapra  


Összeállította: Horváth János
Forrás:
Autó-Motor 1970-79 évfolyamok